Május 26–30. között rendeztük meg idei Csendeshetünket. A hét célja az volt, hogy a gyerekek felismerjék: a bántalmazás soha sem megoldás, a krisztusi szeretet útja viszont járható, sőt, követendő. A hetet áhitatokkal nyitottunk meg minden épületben. A felső tagozaton Nagytiszteletű Szilágyi Gábor Miklós elnök-lelkész úr az Efézusiakhoz írott levél 5. fejezetének első és második verse alapján mutatott rá a bántalmazás elleni fellépés fontosságra, és a krisztusi szeretet építő erejére. Ez lett egész hetünk vezérigéje, amely a tanórákon és tanórán kívüli alkalmakon is hangsúlyt kapott:
„Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.”
Tevékenységek tekintetében változatos lehetőségek álltak rendelkezésre. A diákok osztályfőnöki órán kisfilmet néztek, beszélgettek a bullyingról, míg a hit- és erkölcstan, illetve az egyházi énekórákon a téma lelki és közösségi vonatkozásait mélyítettük el.
Különleges élményt jelentettek a közösségi programok is. Kedden fehérpólós napot tartottunk, amely során diákjaink látványosan álltak ki az iskolai bántalmazás ellen. Szerdán megjelent a Mustármag diákújság. Csütörtökön délelőtt áhítattal és koncerttel ünnepeltük Jézus mennybemenetelét, délután pedig részt vettünk az ünnepi istentiszteleten, ahol a 8. évfolyamos tanulóink konfirmáltak.
A tanulók osztályszinten és egyénileg is bekapcsolódtak a különféle feladatokba. Az „Osztályképpel a bántalmazás ellen” pályázatra minden osztály készített egy-egy kreatív csoportképet, amelyhez egy frappáns szlogen is társult. Egyénileg alsóban nyomtatott feladatsorral, felsőben online kvízzel mérhették fel a témához kötődő bibliaismeretüket a diákok.
Előfordulhat, hogy a bántalmazás célpontja valamilyen fogyatékossággal élő ember. Ebből kifolyólag érkezett a 3-4. osztályos diákjainkhoz a siketmisszió. Közreműködésükkel a tanulók a hallássérültek világába nyerhettek betekintést, valamint érzékenyítő élményeken keresztül erősödhetett bennük az empátia, a tisztelet és az elfogadás képessége.
A 2025-ös Csendeshét programjai nemcsak élményt, hanem útmutatást is adtak diákjainknak: hogyan lehet a mindennapokban is Isten szeretetét megélni, továbbadni. Hálásak vagyunk minden pedagógusnak, szervezőnek, diáknak és szülőnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a hét méltó és emlékezetes legyen!
A versenyek értékelése pünkösd után várható. Ezekről is jelentkezünk majd online beszámolóval.
IDE kattinva megtekinthő néhány fotó a programjainkról!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése