Május 26–30. között iskolánkban különleges hetet tartunk, amelynek mottója: Mondj nemet a bántalmazásra! Választott alapigénk üzenete mentén a szeretetre épülő, egymást támogató közösségépítésre helyezzük a hangsúlyt. Pál apostol szavait szeretnénk diákjaink szívére helyezni:
„Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.”(Ef 5, 1-2.)
A hét során áhitatokkal, tanórai foglalkozásokkal, beszélgetésekkel, énekléssel, valamint tanórán kívüli versenyekkel, diákújság megjelentetésével, illetve egy különleges koncerttel mélyítjük el, hogyan mondhatunk nemet a bántalmazásra. Kiemelt eseményünk a fehér pólós nap: május 27-én mindenkit arra hívunk, hogy fehér felső viselésével álljunk ki közösen a bántalmazás ellen!
Ne feledd: a hét folyamán minden jó szó, minden kedves mosoly számít! Csatlakozz te is aktívan, és mutassuk meg együtt, hogy az igazi erő a krisztusi szeretetben rejlik! ❤️

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése